A pápa és a lelkek megkülönböztetése – A Ferenc-módszer
2023.04.16. Martin Maier SJ
Ferenc pápa bizonyos megnyilvánulásai tíz évvel megválasztása után sem hozhatók közös nevezőre, de eljárásmódja, amellyel az egyházat kormányozza, vérbeli jezsuitára vall.
Pápává választása után „nagy belső békét érzett” – így jellemezte lelkiállapotát Jorge Mario Bergoglio ama nevezetes délutánon, 2013. március 13-án. Lelki békéje mindmáig elkíséri. Valójában arra számított, hogy pontifikátusa rövid lesz – talán négy vagy öt évig fog tartani. Azóta tíz év telt el.
A „világ végéről” érkezett jezsuita meglepően gyorsan beletalált a „pápai cipőbe” – jellemző módon megtartotta régi cipőjét, amivel új stílust hozott a péteri hivatal gyakorlásába. Már névválasztása is egyértelműen jelezte az irányt, néhány nappal pápává választása után pedig ezt mondta: mennyire szeretné, ha az egyház a szegények szegény egyháza volna. Ez nem annyira politikai, mint inkább evangéliumi és spirituális állásfoglalás volt. Iránytűje a szegények melletti döntés, amely szerint az egyháznak ki kell lépnie önmagából, el kell mennie a társadalmi és egzisztenciális peremvidékre.
Már szolgálatának első napjaiban megadta pápaságának alaphangját: irgalmasság. Később, Amoris Laetitia kezdetű – a szeretet öröméről szóló – apostoli levelében (2016) óva intette az egyházat attól, hogy kizárólag „erkölcsi törvényeket” alkalmazzon „azokra, akik »szabálytalan« helyzetekben élnek, mintha ezek a törvények kövek volnának, amelyeket az emberek életére vethetünk”. Ezzel Jézus irgalmasságát állította szembe: ő nem az igazakat hívta, hanem a bűnösöket.
Az egyház átépítése és megújítása
Saját stílusa hamarosan megmutatkozott azokban a szimbolikus tettekben, amelyeket oly szuggesztíven jelenít meg Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmje: az első út Lampedusa szigetére a Földközi-tengerbe fulladt menekültek emlékére, lábmosás nagycsütörtökön egy római börtönben, csendes együttlét a pusztító Fülöp-szigeteki hurrikán áldozataival. 2013 novemberében egyfajta programmal jelentkezett: közzétette Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, amely címének megfelelően elsősorban az evangélium örömének újrafelfedezéséről és az egyház missziós megújulásáról szólt. Buenos Aires érsekeként ő maga is megtapasztalta a római centralizmus túlkapásait. Ennek megfelelően „üdvös decentralizációra”, a klerikalizmus leküzdésére, a laikusok, különösen a nők nagyobb mértékű részvételére szólított fel, és az egyház új missziós dinamikáját szorgalmazta. A dokumentum hivatkozási pontjai: az evangélium, a II. Vatikáni Zsinat és a latin-amerikai püspökök 2007-es aparecidai közgyűlésének záródokumentuma.
Az előkonklávé során meghirdette a Római Kúria reformját, amelyet türelemmel és kitartóan meg is valósított. 2022-ben életbe lépett a Praedicate Evangelium kezdetű apostoli konstitúció. Ezzel bezárult a kör, amelyet az Evangelii Gaudium nyitott meg: az egyház küldetése az evangélium hirdetése, ez adja létjogosultságát. A vatikáni dikasztériumok között első helyen áll az, amely az evangelizációval foglalkozik, és amely közvetlenül a pápának van alárendelve. A dikasztériumok vezetésével 2022-től laikusokat, így nőket is meg lehet bízni.
Ferenc pápa a lelkek megkülönböztetésének módszerét követi, ez az ignáci lelkiség középpontja. Jorge Mario Bergoglio előbb a jezsuita rendben töltött be különböző vezetői tisztségeket, majd 1992-ben segédpüspökké, 1998-ban pedig Buenos Aires érsekévé nevezték ki. Így kívül került a rendi struktúrán, ami a következő években kölcsönös eltávolodáshoz vezetett. Ez lehet az egyik oka annak, hogy Jézus Társaságában eleinte mérsékelt örömmel fogadták pápává választását. Pápaként azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy lelki gyökerei az ignáci lelkiségben rejlenek – számos nyilatkozatában és interjújában utal erre.
A lelkek megkülönböztetése azon a hívő meggyőződésen alapul, hogy Isten kommunikál az emberrel, kapcsolatban áll vele, tudtára adja akaratát. Az ignáci lelkiség rövid formulája ezért így hangzik: keresni és megtalálni Isten akaratát. A lelkigyakorlatok folyamatában Isten akarata a belső rezdülésekben és mozgásokban (mociones) mutatkozik meg, ezek egyaránt lehetnek pozitívak és negatívak.
Ugyanakkor nem egyszerűen arról van szó, hogy Isten csak a pozitív mozzanatokban, a vigasztalásban mutatja meg magát. Ignác erősen differenciált szabályokat dolgoz ki a lelkek megkülönböztetésére, ezek alkotják a Lelkigyakorlatok központi részét. A lelkek megkülönböztetésének művészete abban áll, hogy a különböző erőket érzékelve megvizsgáljuk eredetüket és céljukat.
Ezt a hagyományt követi Ferenc pápa, miként 2013-ban a jezsuitákhoz intézett s a La Civiltà Cattolica című olasz folyóiratban megjelent beszédében világossá tette: „a jezsuiták egyik kincse a lelkek megkülönböztetése, amely arra törekszik, hogy felismerje Isten Szentlelkének jelenlétét az emberi és kulturális valóságban, jelenlétének elültetett magvát az eseményekben, az érzelmekben, a vágyakban és a szívekben, a társadalmi, kulturális és egyházi környezet mély feszültségeiben”. Ferenc itt kitágítja a lelki megkülönböztetés illetékességi körét. Isten Lelke és munkája nemcsak az emberi lélek mélyén tapasztalható meg, hanem a társadalmi és kulturális valóságban is. Isten nemcsak személyesen akarja megérinteni az embereket, hanem a társadalmi és történelmi valóságot is meg akarja változtatni, hogy igazságosabbá, emberibbé és ezáltal istenibbé is tegye. Így értendő a jezsuiták küldetésének rövid összegzése: a világ szolgálata az üdvösség szolgálata.
Az idők jeleinek felismerése
Az út tehát az egyéni és személyes dimenziótól az egyházi dimenzión át a társadalmi-kulturális dimenzióig vezet. A Ferenc által 2019-ben kezdeményezett világméretű szinódusi folyamat is ebben az összefüggésben értelmezendő. A közösségi lelki megkülönböztetés útja az egyházi élet minden szintjén arra keres választ, hogy mit akar ma Isten az egyháztól. Isten történelmi eseményeken vagy társadalmi szituációkon keresztül is megszólíthatja és kihívás elé állíthatja a keresztényeket és az egyházat. Ebben az értelemben beszélt XXIII. János pápa az „idők jeleiről”, amelyek által Isten jelenléte és tervei megmutatkoznak világunkban. Az idők jeleiben a történelem áttetszővé válik Isten és Isten működése felé.
Örömmel hívjuk fel Olvasóink figyelmét a freiburgi Herder Kiadó tematikus füzetére, amelynek témája a jelenleg zajló világszinódus. Részletek és tartalomjegyzék a kiadó weboldalán »
Ferenc finom érzékkel különböztette meg az idők döntő fontosságú jeleit korunkban: a világméretű migrációs mozgásokat, a klímaváltozás veszélyét, a fajok kihalását, a növekvő globális egyenlőtlenséget, az atomfegyverek fenyegetését az emberiség jövőjére nézve. Ezekkel foglalkozott két szociális enciklikájában.
A Laudato Sì kezdetű körlevél (2015) témája a közös otthonunkról való gondoskodás. ez az enciklika messze az egyház körein túl is nagy figyelmet kapott: azzal, hogy a föld légkörét, az óceánokat és az esőerdőket egyaránt olyan globális közjónak nyilvánította, amely felette áll a magántulajdonnak, egy lényeges vonatkozásban továbbfejlesztette a katolikus társadalmi tanítást. A Laudato Sì regionális folytatása és elmélyítése volt 2019-ben Amazonas-szinódus, amely az esőerdők és az őslakosok védelmével, valamint egyház inkulturációjával – kulturális beágyazódásával –, „amazóniai arculatával” foglalkozott. A másik enciklika, a 2020-as Fratelli tutti – a testvériség és a társadalmi barátság útjairól– az emberek társadalmi, politikai és gazdasági kapcsolatait tárgyalja. Ebben is új hangsúlyokat helyezett el: a körlevél határozottan elutasítja a halálbüntetést, és már az atomfegyverek birtoklását és előállítását is erkölcsileg elítélendőnek nyilvánítja.
Ferenc a vallásközi párbeszédben is új utat nyitott, különösen ami az iszlámmal folytatott dialógust illeti. 2019-ben Abu Dhabiban Ahmad Mohammad Al-Tayyeb kairói nagyimámmal együtt írta alá azt a dokumentumot, amelynek témája Minden ember testvérisége – a világban való békés együttélésért. Ebben a két vallási vezető elkötelezi magát, hogy minden ember egyenlőségét alapul véve együttműködik a globális béke előmozdítása, a hit és a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása, valamint a polgári jogok védelme érdekében. Felhívják minden vallás figyelmét annak veszélyre, hogy fundamentalista és terrorista erők eszközévé válhatnak, és az ilyen tendenciáktól való egyértelmű elhatárolódásra szólítanak fel.
A felszabadítás teológiája, amely a II. Vatikáni Zsinat után bontakozott ki Latin-Amerikában, hamarosan súlyos konfliktusok tárgyává vált. A katonai diktatúrák és az Egyesült Államok kormányai démonizálták: marxista és kommunista ideológiának és ekként üldözendőnek tekintették. Helyzete az egyházon belül is ellentmondásos volt. 1984-ben a római Hittani Kongregáció – akkori prefektusa, Joseph Ratzinger bíboros vezetésével – erősen kritikus dokumentumot tett közzé a felszabadítás teológiájáról – Ferenc pápa azonban megbékélt vele. Ezt mind a felszabadítási teológia atyjával, Gustavo Gutiérrezzel, mind pedig Jon Sobrino jezsuita teológussal való találkozásai során nyilvánvalóvá tette. Sobrinót a Hittani Kongregáció 2007-ben – még XVI. Benedek pápa idejében – megrovásban részesítette (lásd részletesen: Mérleg, 2007/1) – Ferenc ellenben szó szerint ezt mondta neki: „Folytasd az írást!” (Jon Sobrino tanulmánya Isten országáról [Mérleg, 2008/3] itt olvasható »)
Jorge Mario Bergoglio szellemi fejlődésére a népi vallásosságra épülő, sajátosan argentin felszabadítási teológia volt hatással. Ő azonban nem hivatásos teológus, következésképp nem is a felszabadítás teológusa. Ám a „szegény egyház a szegényekért” programjával, a hit és az igazságosság összekapcsolásával, valamint az igazságtalan társadalmi és gazdasági struktúrák prófétai kritikájával ő is a felszabadítás teológiájának alapvető szándékát képviseli. Ugyanebbe az összefüggésbe illeszkedik Óscar Romero salvadori vértanú érsek szentté avatása: őt a Kúria befolyásos bíborosainak némelyike még azután is lekommunistázta, hogy az oltárnál, szentmise közben meggyilkolták.
Ferenc megtalálta a saját stílusát, a központi témáit, de vannak ellenfelei is. Ugyanakkor nyitott a bírálatokra – feltéve, hogy nyíltan a szemébe mondják. Már az argentin jezsuiták tartományfőnökeként is jellemző volt rá a sarkító és megosztó hajlam. Különbséget kell tenni szükséges és elkerülhető sarkítás között. Ferenc olykor nem kerüli el, ami elkerülhető volna – például keményen elbánt a Máltai Lovagrenddel (vö. Herder Korrespondenz, 2022. október 11–12.) vagy nemrég a Caritas Internationalis vezetőségével: habozás nélkül elbocsátotta.
Szerencse vagy katasztrófa?
Egy másik gyengesége: számos interjúban elhangzott spontán és néha meggondolatlan kijelentései. Jól megvolnánk például az alábbi mondat nélkül: „Németországban semmi szükség két protestáns egyházra”. A német Szinodális Útról tett egyéb kijelentései sem túl hasznosak. A Német Püspöki Konferencia elnöke, Georg Bätzing püspök az egyet nem értés tartalmi vonatkozásain túl „rendkívül megkérdőjelezhetőnek” nevezte „az interjúkon keresztül gyakorolt egyházkormányzást”. Ferenc pápa egyes döntései éppoly nehezen érthetőek, mint az, hogy bizonyos kérdésekben miért marad adós a döntéssel. A lelkek megkülönböztetése, a discretio ignáci szabályainak megfelel az az alapállás, amely szerint kényszerítő körülmények nyomása alatt nem szabad döntést hozni. De mi a teendő akkor, ha a nyomás épp az elmulasztott döntések miatt egyre nagyobb? (Ilyen például a kölni érsek benyújtott lemondásának elfektetése, az intézkedés halogatása.)
Ferenc megnyilvánulásai nem hozhatók közös nevezőre. A konzervatívok szemében túlságosan progresszív, sőt felforgató, a progresszívek szemében túlontúl hagyományőrző. Némelyek túl lassúnak tartják a szükséges reformok és változások előrehaladását, mások szerint Ferenc újításai alapjaiban rengetik meg az egyházat. Különösen szembeötlő, az észak-amerikai egyház konzervatív köreinek heves ellenállása.
Mindezek következtében Ferenc pápaságának eddigi megítélése igencsak eltérő. Tágabb nézőpontból Georg Bätzing püspök úgy értékelte Ferenc tíz évnyi hivatali idejét, mint „a katolikus egyház nagy szerencséjét, nemcsak a pápa életvitelének és igehirdetésének hitelessége miatt, hanem az általa megnyitott utakra tekintve is”. Ezzel szemben a 2023 januárjában elhunyt George Pell ausztrál bíboros, Ferenc egyik neves bírálója szerint a jelenlegi pontifikátus „kész katasztrófa és szerencsétlenség”. Az egyház szinodális megújításának terve még mindig jelentős – rejtett és nyílt – ellenállásba ütközik, kivált a Vatikánban.
Ebben segíthet Romano Guardini – Ferenc pápa által is elsajátított és vallott – tanítása az ellentétekről: a különbségek feszültségeket ébresztenek, a fejlődés pedig nem más, mint a feszültségek feloldása. A Szentlélekbe vetett hit megengedi, hogy bízzunk benne: az egyház megtalálja azt a pápát, akire egy adott korszakban szüksége van. Leonardo Steiner bíboros, a brazíliai Manaus érseke szerint Ferenc jóval előttünk jár. Pápaságának gyümölcseit talán csak abban a jövőben lehet majd learatni, amely messzebbre nyúlik, mint földi élete.
(Bakonyi Zsigmond fordítása)