Megharcolt szabadság, vitatott igazság, megélt emberség – Hans Küng (1928–2021)
2022.09.07. Balogh Vilmos Szilárd
2021. április 6-án meghalt a tübingeni egyetem világszerte ismert professzora, a svájci származású és állampolgárságú Hans Küng. Munkásságát sokan és sokféleképpen értékelték. Egyesek a „jövő katolikusának” tartották, mások csak az egyházi, főként a pápai intézményrendszer kritikusát, megint mások a világvallások közti megbékélés megteremtésének fáradhatatlan munkását, harcosát látták benne. Egy tizenegy évvel ezelőtt készült interjúban azt mondta, hogy nem fél a haláltól:
Tudom nem bizonyítható, mi van a halálon túl. Ebben a tekintetben kantiánus vagyok: a tiszta ész illetékessége a téren és időn túlra nem terjed ki. Bár nincsenek bizonyítékaim, de nagyon jó okokat tudok felhozni azon meggyőződésem mellett, amely szerint életem ugyanúgy nem egyszerűen egy semmi felé tart, miként a kozmosz sem jöhet a semmiből. Hanem halálommal egy első-végső valóság felé tartok, amit Istennek nevezünk. [taz, 2010. május 14.] [1]
Csodálatra méltó az a termékeny irodalmi tevékenység, amelyet Küng felmutat. Ha pusztán az utóbbi másfél-két évtizedet tekintjük, akkor is széleskörű munkásságának zavarba ejtő sokszínűségével találkozunk.
Visszaemlékezéseit három kötetben tette közzé. Az első 2002-ben jelent meg Erkämpfte Freiheit [Megharcolt szabadság – a továbbiakban MSZ] címmel, a második az Umstrittene Wahrheit [Vitatott igazság – a továbbiakban VI] 2007-ben, míg a harmadik, az Erlebte Menschlichkeit [Megélt emberség – a továbbiakban ME] 2013-ban látott napvilágot a Piper Kiadónál. A három vaskos kötet (összesen több mint 2000 oldal) egyfajta számvetés mindarról, amit Küng élete során átgondolt, meg- és átélt.[2] Az utolsó kötet végén Küng így búcsúzik:
Minden tekintetben gazdag életet kaptam ajándékul. Nem vagyok ¸életunt`, hanem ¸élettel telt` … a Biblia szerint így halt meg Ábrahám (Teremtés 25,8) és Dávid király (Krónikák I. könyve 23,2; 29,28), de Jób is. (ME 657.o.)
„Küng-összes”
2014 januárjában a Herder Kiadó vezetője, Manuel Herder ajánlatot tesz: 24 kötetes életmű-kiadást tervez Küng munkáiból – egyfajta „mérlegelést”. A válogatás nem igazán egyszerű és könnyű, főként ha figyelembe vesszük, hogy a neves teológus akkor már 86 éves, aktív pályája közel hét évtizedes időszakában 74 monográfiát és ezernél is több tanulmányt tett közzé számtalan nyelven. Ebből kellett azokat a kulcsfontosságú publikációkat kiválogatni, amelyek egy ilyen „Küng-összes” keretében átfogó képet adnak a teljes elvégzett munkáról.
Ekkora feladatot a Parkinson-kórban szenvedő tudós egymaga nem vállalhatott, de közismerten legendás munkabírása még itt sem hagyta el. A kötetek megszerkesztésében Stephan Schlensog, a Weltethos Alapítvány főtitkára, 1984-től Küng közvetlen munkatársa segédkezett. A tervezett 24 kötet mindegyike megjelent, utolsóként az elmúlt évben a Begegnungen [Találkozások – a továbbiakban T] címűt vehettük kézbe. A szerző máig tartó népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy idén (2021-ben) a Herder Kiadó már a gyorsan elkelt huszonnegyedik kötet utánnyomásán dolgozik.
A sorozat nem pusztán arra vállalkozott, hogy Hans Küng életútját és pályafutását felelevenítse, hanem arra is gondolt, hogy vele együttműködve az összes mértékadó publikációt és azok keletkezését ismételten nagyító alá vegye. A szerkesztett kötetek Küng munkásságát négy periódusra osztják. Az elsőt a megigazulásról szóló 1957-es disszertáció indítja. Ebből kiindulva az egyházon belüli ökumené kérdéseivel, a katolikus egyháztannal, valamint az egyházon belüli reformok gondolatkörével foglalkozik. Mindez az 1970-ben megjelent és rendkívüli feltűnést keltett „Unfehlbar? Eine Anfrage” [Tévedhetetlen? Kérdésfelvetés] című műben csúcsosodik ki. Ebben található az egyházi tévedhetetlenségről szóló dogma alapvető kritikája és ez képezi a tanítóhivatallal létrejött konfliktus kiindulópontját, amely aztán az ún. missio canonica, vagyis az egyházi tanítói engedély megvonásához vezet 1979 decemberében. Ezt a fázist dokumentálja az első hat kötet.
Az 1968-as, forradalminak mondható társadalmi változások a teológiát is arra ösztönözték, hogy általánosságban ismét foglalkozzon az istenhit kérdésével, de keresztény teológiaként azzal is, hogy mit jelent kereszténynek lenni a huszadik század második felében. Ez a kihívást a második periódus munkái dolgozzák fel. 1970-ben Hegel teológiai gondolkodásához kapcsolódva a „Menschwerdung Gottes” [Isten emberré válása], majd 1974-ben a rendkívüli népszerűvé vált, a könyvek sikerlistáján hosszú ideig előkelő helyen szereplő „Christ sein” [Kereszténynek lenni] igyekszik válaszokat keresni, útmutatásokat adni. Ugyanebbe a témakörbe illeszkedik az 1978-ban megjelent „Existiert Gott?” [Létezik Isten?], valamint a négy évvel később napvilágot látó „Ewiges Leben?” [Örök élet?] című kötet. Az életmű-sorozatnak ehhez a periódusához sorolódnak az emberhez méltó halállal kapcsolatos későbbi megfontolások is. A 11. kötet mindezek lezárásaként Küngnek a természettudományokkal kapcsolatos gondolataival ismertet meg.
A nyolcvanas évek közepétől más irányú megközelítések, a világ vallásaira vonatkozó kutatások kerülnek a középpontba. Különféle utazásai alkalmával Küng viszonylag korán szembesül és érzékenyen reagál a nagy világvallások által képviselt nézetekre és életformákra. Nem pusztán megérteni szeretné a világról, az emberről és a hitről alkotott felfogásokat, hanem egyre világosabban látja, hogy a növekvő globalizáció révén a párbeszéd politikai szempontból sem mellőzhető. Tíz évvel Samuel Huntington „Clash of Civilisations”[3] című munkája előtt, amelyet Küng rendkívül differenciálatlan hipotézisnek tekint[4], már az 1984-es „Christentum und Weltreligionen” [Kereszténység és világvallások] utószavában így fogalmaz:
A vallásközi ökumenikus párbeszéd ma már egyáltalán nem néhány világtól elidegenedett békeszerető specialitása, hanem a történelemben első alkalommal világpolitikai szintre kívánkozó dolog. Segíthet abban, hogy földünket lakhatóbbá, így békésebbé és megbékültebbé tegyük. (idézi ME 203.o.)
A vallásközi párbeszédre vonatkozó publikációk, valamint az azok hátterét képező hermeneutikai megfontolások a „Spurensuche. Die Weltreligionen auf dem Weg” [Nyomkeresés. Világvallások útközben] című multimédiás projekt, valamint a három ábrahámi vallásról szóló nagy monográfiák az összkiadás hat kötetét ölelik fel (12-17).
A fentebb már idézett utószóban található az az alapgondolat, amely a világethosz [Weltethos] projekt szállóigéjévé vált: „A világ népei között nem lesz semmiféle béke a világvallások közötti béke nélkül.” A negyedik periódus ilyen irányú tevékenységéhez az átmenetet a 18. kötetben találjuk, amelyben a művészetről, irodalomról és zenéről írt tanulmányok kaptak helyet. A következő két kötet pedig a Küng által létrehozott Weltethos Alapítvány munkáját dokumentálja.
Az összkiadás utolsó négy kötetéből három már a fentebb említett visszaemlékezés, a negyedik pedig „Begegnungen” [Találkozások] címmel a Küng számára fontos személyes kapcsolatokat eleveníti fel, valamint az összegzés szándékával írt „szellemi hagyatékot” foglalja magában.
Ez a széleskörű kutatási és írói tevékenység is rámutat arra, miért nem kedvelte Küng „a pápa kritikusa”, illetve az „egyházi lázadó” megjelölést. A sorozat társszerzője, Stephan Schlensog így jellemzi:
Egyike azoknak a ritka, világszerte figyelmet érdemlő teológusoknak, akiket a világ valamennyi nagy vallása ismert és elfogadott. Média-megjelenése, publicitása olyan, amelyhez hasonlót csak politikusok és médiaszakemberek esetében ismerünk. Elkötelezett katolikusként évtizedek óta a reményt közvetítette mindazok számára, akik a II. vatikáni zsinat szellemében a katolikus egyház megújulására vágynak. Mindebben korát megelőző gondolkodó volt és olyan előrelátó személyiség, akinek tanácsára egyaránt hallgattak a gazdaságban, a nemzeti és nemzetközi politikában; aki ugyanakkor mindvégig pap és lelkipásztor volt; aki mindig odafigyelt a segítséget kérőkre és a hozzá fordulókra.[5]
(…)
A teljes teológiai pályaképet lásd a Mérleg nemrég (késve) megjelent 2021-es kötetében »