In memoriam Szabó Ferenc SJ (1931–2022)

2022. október 3-án 91 éves korában Budapesten elhunyt P. Szabó Ferenc SJ. A kivételesen gazdag életművet hátrahagyó jeles teológus, költő, újságíró, 1972-től húsz éven át a Vatikáni Rádió magyar adásának vezetője, lapszerkesztő egyúttal a Mérleg alapító főmunkatársa volt. Huszonkilenc évfolyamon át szolgálta folyóiratunk küldetését, utoljára az 1993/4-es számot jegyezte a szerkesztőség tagjaként. Ekkor már főként testvérlapunkra, a Távlatokra fordította szerkesztői energiáit, a 2010-től már csak online változatban megjelenő jezsuita folyóiratot halála évéig gondozta. Ám a Mérlegből való kiválása után is számos írása jelent meg lapunkban. Fáradhatatlan, lenyűgöző műveltségű író és olvasó volt – a sokáig negyedévente megjelenő Mérleg főként könyvismertetéseit közölte. (Egy az ő tájékozódására jellemző szalagcím az 1965/2-es számból: A 15 legjobb könyv Teilhardról.) Éles szemmel és határozott hittani pozícióból értékelte a kortárs teológiai irodalmat, de a kultúra számos egyéb teljesítményét is. Úgy vélekedett, hogy a II. Vatikáni Zsinat impulzusait az általa mérsékeltnek, illetve fontolva haladónak tekintett hittudósok hasznosítják hiteles módon.

Rendtársa, Vértesaljai László SJ, a vatikáni magyar műsor jelenlegi vezetője meleg hangon búcsúztatja P. Szabót a rádió weboldalán »

A jezsuita rendben növendéktársa volt a Mérleg megálmodójának és negyven éven át főszerkesztőjének, a 2020 nyarán eltávozott Boór János tudományfilozófusnak, akiről a Mérleg Online-on is megemlékezett. (A búcsúztató egyébként teljes listát közöl P. Szabónak a Mérlegben megjelent könyvismertetéseiről.) Boór János barátsága meghatározó mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Feri bá’ – idős éveiben szerette, ha így szólítottuk – akkor is gondoskodó jóindulattal és kritikus rokonszenvvel tekintett a Mérlegre, amikor a folyóirat szerkesztőinek szemléletében már nem tudott osztozni. Mindvégig a „mérlegelő”, eltérő nézőpontokat ütköztető tájékoztatás hívének vallotta magát, s a katolicizmus elmúlt fél évszázadának irányzatai közül főként az utóbbi években az általa mérsékelten haladónak tekintett kezdeményezéseket (kiemelten Joseph Ratzinger iránymutatását) részesítette előnyben. A rendszerváltás utáni időszakban folyamatosan átalakuló szemléző folyóirat szerkesztői ellenben egyre inkább e domináns törekvésekhez képest hátrányos helyzetű kritikai teológia felé fordultak. Ebben többek közt más kiváló jezsuiták (a magyarok közül pl. P. Morel Gyula) inspirációjára hagyatkozhattak. A II. Vatikánum szellemiségét nem csupán őrző, hanem továbbgondoló, a tanfejlődés eszméjét következetesen érvényesítő, a kurzuskereszténységgel és a vatikáni restaurációs törekvésekkel egyaránt szembeforduló teológiai reflexió javára billentették – ha többet nem is tehettek, legalább – a Mérleg mérlegét. Annak tudatában, hogy sem a magyar egyház, sem a „keresztény-konzervatív” kultúrapolitika részéről nem remélhetnek támogatást.

Mindhalálig szívesen vitázott. (P. Szabó Ferencnek a nekrológ műfaját – is – érdemi teológiai polémiával színező, fordítást és kommentárt ötvöző megemlékezése rendtársáról, harcostársáról és eszmei ellenlábasáról, a 105. életévében elhunyt Joseph Moingt SJ-ről a Távlatok lapjain olvasható, itt »)

Amint már korábban Moingt-ról, úgy – mások mellett – számos, a II. Vatikáni Zsinatot megelőlegező és megtermékenyítő, a francia nouvelle théologie-t képviselő szerzőről írt a Mérlegnek nem csupán rendkívül alapos, hanem időről időre elragadtatott szépségű ismertetést. Álljon itt megemlékezésül egy korai, 1966/1-es számunkban megjelent recenziójának részlete. Henri de Lubac SJ két, 1965-ben publikált könyvéről – Augustinisme et Théologie moderne, illetve Le Mystère du Surnaturel – szólva így ír:

„Szent Ágoston ismert felkiáltásába sűríthetnénk az ember titkát: Fecisti nos ad Te: »Magadnak teremtettél minket …« Az ember Isten teremtménye és Istenhez van rendelve. Ahogy Pascal mondotta: »Az ember végtelenül túlmutat önmagán«. A Végtelen vágya mozgatja a véges szellemet. A szellem transzcendenciája, minden végesen túlhaladó dinamizmusa azt az alapvető nyugtalanságot fejezi ki, amely nélkül nem lenne ember az ember. S mivel csak a Végtelen tudja kielégíteni vágyunkat, az ember Isten nélkül befejezetlen, nem lehet ember. Nem arról van szó, hogy a természetfeletti egyszerű folytatása lenne a természetnek; nincs szó a természetfeletti ingyenességének tagadásáról. Természetfeletti hivatásunk — a Krisztusban felkínált örök élet — a végtelen Szeretet ingyenes és szabad ajándéka. Abszolút ingyenesség és szabadság. Csupán azt hangsúlyozzuk, hogy az ember capax infiniti (képes a Végtelenre), mivel imago Dei (Isten képmása), és hogy csak úgy teljesedhet be lénye, ha igen-t mond a hívásnak. A Szeretet alkotta lényét, a Szeretet hívta meg az isteni életközösségre, a Szeretet hívja állandóan és a Szeretet adja a képességet arra, hogy kitáruljon a természetfeletti ajándéknak”.

Szabó Ferenc atya életútja részletesebben a Magyar Kurír október 3-i kiadásában és a Wikipédián »