A szeretet erősebb, mint a halál

Theresa Denger: „Die Liebe ist stärker als der Tod“. Jon  Sobrinos Theologie des Martyriums und ihre Konsequenzen für die Soteriologie [„A szeretet erősebb, mint a halál”. Jon Sobrino vértanúság-teológiája és annak szoteriológiai következményei], Mainz, Grünewald, 2019, 499 o., 55,00 €.

---

Ennek a 2016-ban a freiburgi egyetemen megvédett, 2017-ben pedig az egyetem különdíjával kitüntetett teológiai doktorátus nyomán kiadott kötetnek a szerzője a San Salvadorban élő fiatal német teológus Theresa Denger. A disszertáció az 1974 óta szintén San Salvador egyetemén (UCA) tevékenykedő jezsuita, Jon Sobrino megváltástani (szoteriológiai) munkásságára épül. Saját megközelítését a szerző „egzisztenciálisnak” és „dialogikusnak” tekinti (44), a feminista felszabadítási teológia kritikai vizsgálódásaihoz csatlakozik. Célja: a vértanúság (mártírium) teológiájából kiindulva „kritikai korrekciók”, valamint „pozitívan értékelő aktualizálások” megfogalmazása. A rendkívül széles ismeretanyagot nyújtó tanulmányból képet alkothatunk a mintegy 75 000 áldozatot követelő véres polgárháború (1980–1991) eseményeiről és El Salvador jelenlegi politikai és társadalmi környezetéről. Ebben a kontextusban keresi a szerző a saját (feminista) felszabadítás-teológiájának a lehetőségeit. A vizsgálódás középpontjában az 1938-ban Barcelonában született Jon Sobrino „vértanúság-teológiájának” kritikai megközelítése áll. Ennek a teológiának a hátterét a polgárháború borzalmai adják. Az összesen 499 oldalas mű 6 fejezetre oszlik, amelyek közül a vértanúság teológiájáról szóló 2. és 3. fejezet a legátfogóbb. A könyv végén (465–482) két hosszabb, németre fordított interjú olvasható Jon Sobrinóval (a beszélgetések időpontja: 2013. április 22, illetve 2013. november 1.). Ezek tartalmát a szerző megfontolásaiban felhasználja. A művet doktori munkának megfelelően részletes bibliográfia zárja.

Denger véleménye szerint minden teológia „kontextuális és tapasztalati”. (15) Ennek megfelelően az elsőt megelőző 0. fejezet Jon Sobrino teológiai életrajzát mutatja be. (17–44) Az El Salvadorban történtek figyelembe vételével igyekszik nyomon követni Sobrino teológiai reflexiójának tudatossá válását. (24 kk.) Különös figyelmet szentel annak, hogy miként szembesül a jezsuita tudós az erőszakos salvadori polgárháborúval, az akkori, illetve az azt követő társadalmi helyzettel. A teológiai koncepció kialakításában nyilvánvaló módon alapvető tapasztalatnak számított Oscar Romero érsek 1980. március 24-én történt meggyilkolása. Talán ennél is közvetlenebbül hatott Sobrinora, hogy öt rendtársát és a jezsuita közösségi ház háztartási alkalmazottját, Julia Elba Ramost és lányát, Elbát a katonai erők 1989. november 16-án brutálisan lemészárolták. Az Ignacio Ellacuríával együtt járt út, de a többi polgárháborús áldozatra irányuló figyelem és reflexió is központi jelentőségű a sobrinói teológia kialakulásában. Denger világossá teszi, hogy az „emberség elve”, valamint az „együttérző és szolidáris létmód megtestesítése” lesz Sobrino alapkoncepciója (25), amelynek a központi „teológiai helye” (locus theologicus) a szegények világa. (26)

Az életrajzi megközelítés az első fejezetben (45–92) módszertani szempontból bővül. Sobrino teológiai módszerének kiindulópontját a „valóságban” jelöli meg. A „legvalóságosabb valóságot” ott tapasztaljuk meg, „ahol az életet a halál fenyegeti, mégpedig a szegények világában”. (47) A halál–élet dialektikája, a „világvalóság konfliktusos jellege” (55) az a pont, ahol Sobrino teológiai útja kezdődik. A szerző kitér a „gazdasági” szempontokra, a gazdagok és szegények gazdaságilag feltételezett konfliktusát állítja a középpontba. (56 kk.) Véleménye szerint a gazdasági elnyomást a rasszizmus és a szexizmus jelenségeivel együtt kell értelmezni. Jon Sobrino megközelítését folytatva a szerző feminista-felszabadítás-teológiai elemzéseket idéz fel. Bibliai-hermeneutikai, feminista-teológiai művekre koncentrál, a nők által megtapasztalt szegénységre és erőszakra figyelve tágasabb horizontot nyit meg.

A disszertáció és ennek megfelelően a könyv központi mondanivalóját a második (A vértanúság fogalmának fejlődése Sobrinonál, 93–282) és a harmadik fejezet (A mártírok és a megfeszítettek. Sobrino alulról építkező szoteriológiája, 263–422) adja. Kezdetben Sobrino „Isten országának mártírjairól” beszél, arról az önfeláldozásról, amely Isten országáért történik, hiszen ez az egyház küldetésének és Jézus követésének is a központi eleme. (122) Ugyanakkor a későbbi írásokban a „jézusi mártírok” egyénekként kerülnek előtérbe, nem „névtelen vértanúkként”, és mint ilyenek nem „megfeszített népként”. Denger kritikusan jegyzi meg: „A kései Sobrino elmulasztja, hogy a szervezett nép általa is mellékesen említett eltűnését a vértanúság realitásából értelmezze, a békefolyamat során kialakult baloldali politikai irányultságú elit általi üldöztetését és elárulását teológiai szempontból komolyan vegye”. (220) Ennek a következménye, hogy a megváltás fogalma elveszíti politikai jelentőségét. Ugyanakkor a szerző szerint a „korai” Sobrino éppúgy, mint a „kései” erős, politikai és felszabadítás-teológiai szempontú „mártírium”-elképzelést képvisel. Ezt a módszert úgy tekinti, hogy „a kései Sobrino javítja a korait és fordítva”. (221) Azzal ugyanis, hogy a szervezett emberi csoportokat a vértanúság fogalmába integrálja, hozzájárul annak felismeréséhez, hogy az üdv(össég) szempontjából a szegények szerveződéseikkel együtt szubjektummá válhatnak. (222) Ilyen módon a szervezett emberek tanúságtételét a névtelen mártírokéval kapcsolja össze, vagyis a korai Sobrinót a kései Sobrinóval korrigálja. (222) Ez a következetes „alulról jövő szoteriológia” kiépítésének a lehetősége.

A harmadik fejezet ezt az értelmezési megközelítést bontja ki. Egyúttal kísérletet tesz arra, hogy Sobrino szoteriológiai megfontolásait feminista-teológiai háttérbe ágyazza. A vállalkozás így kívánja világosan megmutatni a sobrinoi szoteriológia, illetve vértanúság-teológia erejét. A kiindulópont a salvadori áldozatok valósága, valamint az egyház, a hívők közösségének a hitérzéke. Ez a közösség ugyanis az áldozatokat vértanúknak tekinti. (264) Denger szerint a jezsuita teológus a „névtelen szenvedők” tanúságtételének megváltó erőt tulajdonít, amely „újra és újra konkretizálja a megváltás gyümölcseit, természetesen a teljesség igénye nélkül”. (299) A vértanúság fogalmát az áldozatokra is kiterjeszti, továbbá összekapcsolja a megfeszítettek beszédével. (299) Vagyis ehhez a néphez aktív és passzív mártírok tartoznak (323; 328 kk.), tehát olyanok, akik – Ignacio Ellacuría szavaival élve – „a világ bűnének áldozatai”, és olyanok, akik megváltást hoznak a világnak. (331) Így a megfeszített nép „Isten szentsége”, és ezért „Isten megismerésének kitüntetett helye” (343): az Isten-ismeret nyomán a világ bűne is feltárul. Így a mártírium fogalma El Salvador történelmében és jelenében a „megfeszített népre”, sok áldozatra terjed ki.

További elmélyítésként a szerző a keresztre feszített nők kulcsszerepével foglalkozik a megváltás eseményében, kísérletet tesz Sobrino feminista olvasatára. (388) Denger éles kritikájában kapcsolódik a 80-as évektől kifejlődő latin-amerikai feminista felszabadítás-teológiához. A szerző szerint a jezsuita teológus a nőket az élet iránti elkötelezettségükben „inkább gondoskodónak, mint harcosnak” látja, ezért „elidegeníti tanúságtételüket”, „és végső soron a nemek hierarchiáját vetíti a szoteriológiára”. (392) „A nőkről alkotott képét eltorzítja a nőkről alkotott patriarchális felfogás.” (394) Ezzel szemben Jane Grovijahn 1991-ből származó cikkére[1] hivatkozva emancipációs felfogással tekint a nőkre. (194 kk) „Sobrinóval Sobrinón túl” a megfeszített nőket Krisztus hermeneutikai kulcsának tekinti. (405) Ez az új szempont teszi lehetővé számára, hogy a megfeszített Krisztust a „megfeszített női testek hermeneutikai kulcsaként” (411) értelmezze, és így jobban megragadhassa a történelem „testszerű” feltámadásait. Ez a megfontolás mindenképpen Sobrino „alulról jövő szoteriológiájának” kreatív folytatása.

A két zárófejezet (4. A megfeszített Isten győztes hatalma, 423–441, valamint 5. Bűn és megbocsátás a történelem keresztjeinek tükrében, 442–464) kitekintésnek tekinthető, a német szisztemetikus teológiával folytatott párbeszéd keretébe tartozik. Sobrino teológiájának szoteriológiai perspektíváját az elszenvedett erőszak összefüggésében az Isten és az ember alapvető kérdésére tágítva vizsgálja.

Denger Jon Sobrino vártanúság-teológiájának átfogó és elgondolkodtató bemutatását adja. A munkában érezhető az a szellemiség, amely a San-Salvadori egyetem (UCA) teológiai karát jellemzi. Az utóbbi években sok fiatal teológus vállalkozott itt arra, hogy az Ignacio Ellacuría és Jon Sobrino által kidolgozott felszabadítás-teológiai megközelítések egy új kontextuális teológiai munka alapjává váljanak.