Mit köszönhet egymásnak a Luther-biblia és a katolikus egyház?
2022.10.31. Elisabeth Birnbaum írása alapján
– teszi fel a kérdést a reformáció napján Elizabeth Birnbaum, az Osztrák Katolikus Bibliatársulat (Österreichisches Katholisches Bibelwerk) vezetője a feinschwarz teológiai portálon közölt írásában.
A német nyelv alakulása szempontjából mindenképpen kiemelkedő fontosságú Luther 1522 szeptemberében megjelent Újszövetség-fordítása, amely mindössze tizenegy hét alatt készült el. Figyelemre méltó, hogy a Luther-biblia nem utolsó sorban a katolikus egyháznak köszönheti népszerűségét és jelentőségét.
500 éves Luther Márton Újszövetség-fordítása – Írásunkkal a Reformáció ünnepéről emlékezünk meg.
Az egyházi hierarchia ugyanis megrettent: egyértelmű volt számára, hogy a fordítás Luther teológiai nézeteinek elterjedéséhez is hozzájárulhat. Különösen felháborodott tehát Luthernek azon az elképzelésén, hogy minél többen jussanak hozzá saját nyelvükön a Szentíráshoz.
A „néhány évig tartó sokkhatás” után a katolikusok sietve elkészítettek olyan korrektív célzatú bibliafordításokat, amelyek elsősorban Luther „hibáit” voltak hivatottak helyreigazítani. Hieronymus Emser 1527-ben közzétett fordítása például nagyrészt átvette – csak néhány helyen javította ki – Luther szövegét, így annak szélesebb körű elterjedését is elősegítette. Maga Luther nem is maradt adós a válasszal: kontár disznónak („Sudler”) nevezte Emsert, aki rájött, hogy „jobbat úgysem tudott volna”, ezért „szinte szóról szóra” átvette az ő fordítását.
1534-ben Johannes Dietenberger, 1537-ben pedig Johann Eck készített „javító Bibliát”. Az Ószövetséget mindketten aránylag önállóan fordították, az Újszövetséget azonban átvették Hieronymus Emsertől. Ugyanakkor Luther és Emser felsőszász nyelvét hozzáigazították az újfelnémet köznyelvhez, s mivel Dietenberger fordításából az elkövetkező két évszázadban mintegy 100.000 példányt nyomtattak, ez a szöveg is hozzájárult Luther erőteljes nyelvezetének elterjedéséhez a katolikus világban.
Biblia és népnyelv
Maga a katolikus egyház is sokat köszönhet azonban a Luther-bibliának. „Luther bibliafordítása” – írja Elisabeth Birnbaum – nemcsak azért volt forradalmi, mert »protestáns gondolatokat« tartalmazott, hanem azért is, mert kezdettől fogva az volt a célja, hogy az emberek bibliaolvasókká váljanak, és bibliai üzenetekkel ellensúlyozzák az egyházi dogmákat. Márpedig az egyház tudatában volt a Biblia kritikai és emancipációs töltetének. Már a 13. században mogorván reagált arra, hogy igény támadt népnyelvi fordításokra.” Az 1234-es Tarragonai Zsinat kivált kérlelhetetlenül jelentette ki: „Senkinek nem birtokolhat még csak olyan könyvet sem, amelyben anyanyelvén találhatók idézetek a Szentírásból. Akinek ilyen könyve van, egy héten belül át kell adnia az érseknek elégetésre, ha nem akarja, hogy eretnekké nyilvánítsák.”
A lutheri reformációra adott katolikus válasz, a tridenti zsinat pedig az 1564. március 24-i Dominici gregis custodiaeban azt hangsúlyozta, hogy egyedül a püspök és az inkvizíció engedélyezhet egyes személyeknek (természetesen katolikus szerzők által készített és a tanítóhivatal által jóváhagyott) népnyelvű bibliafordítást akkor, ha e személyeket a plébános vagy gyóntató érdemesnek találta arra, hogy népnyelven olvassanak Bibliát.
Még X. Piusz pápa 1905-ben kiadott katekizmusának 883. pontja is leszögezte, hogy nem minden kereszténynek van szüksége a Bibla olvasására, hiszen „az egyház tanítja őket”. Népnyelvű Bibliát csak akkor szabad olvasni, ha az egyház jóváhagyta és magyarázatokkal látta el (884). A protestáns Bibliát azonban „utálattal vissza kell utasítani” (887) – lásd itt (franciául) »
Luther utóhatásai
A Luther-biblia katolikus korrekcióinak elterjedése nyomán fokozatosan gyengült a laikus bibliaolvasással szembeni egyházi ellenállás. Azt az elképzelést, hogy a hívők kezébe egyáltalán nem való Biblia, a „helyes” fordítás megismertetésének szándéka váltotta fel. Luther fordítása nemcsak a katolikus fordítások nyelvezetét változtatta meg, hanem azt is elősegítette, hogy a katolikus világban a népnyelvű Biblia lassacskán elterjedt, elfogadottá vált, a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról pedig kifejezetten szükségesnek nevezte és megkövetelte: „Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz (…) Mivel pedig Isten igéjének minden korban elérhetőnek kell lennie, az Egyház anyai törődéssel gondoskodik róla, hogy megfelelő és pontos fordítások készüljenek az egyes nyelveken, főleg a Szent Könyvek eredeti szövegei alapján” (22).
1966-ban a tiltott könyvek indexe is megszűnt a katolikus egyházban – ez többek közt az összes evangélikus bibliafordítást is tartalmazta.
(Mérleg)