Teológia és társadalomtudomány párbeszéde a hiteles keresztény praxis távlatában
2024.09.04. Balogh Vilmos Szilárd
Wildmann János: Korszerű hűségben. Bevezetés a gyakorlati teológiai gondolkodásba. Gyakorlati teo-trilógia III, Budapest, Egyházfórum, 2024, fve 371 o.
Egy könyvről sokat elárulhat, mi kerül a címlapjára. Wildmann János trilógiájának harmadik kötetén Claude Monet-nak a roueni katedrálisról készült festménye látható. A kép azonnal felhívja figyelmünket arra, hogy itt benyomásokról, impressziókról van szó, de a múlt mára ható felidézése mellett egyfajta reményteljes jövőről is, amelyben a nagy egyházi közösség szimbólumaként értelmezhető katedrális képe jelenik meg. Mindezt elmélyíti a cím: Korszerű hűségben.
Ugyan a kötet egy trilógia harmadik kötete (az első két kötet 2005-ben, illetve 2006-ban látott napvilágot Katolikus tükör és Egy reformzsinat üzenete címen), de valójában – miként az ilyen esetben nem is rendkívüli – a korábbiakban megfogalmazott gondolatokat pontosítja az újabb reflexiók figyelembevételével. A négy részre tagolt mű részletes tartalomjegyzéke megkönnyíti a tájékozódást, az egyes részek végén megtalálható Összegzés pedig nemcsak jobb megértést kínál, hanem az oktatásban való felhasználhatóságot is segíti.
Az első rész alapfogalmakat tisztáz. Definiálja a tárgyul választott gyakorlati teológiát, amely sok esetben megfelel a pasztorális teológia fogalmának. Szól a módszertanról, a feladatokról és tárgyalja a téma szempontjából különösen fontos társadalomtudományi alapokat kitérve néhány tipikus pasztorális alaphelyzetre.
A könyv második része korunk kihívásainak elemzésével kissé visszatér a trilógia első kötetének témájához. Az idők jeleit kutatva – a szerző terminológiájával – egyfajta kairológiát követ. A vallásszociológiai megközelítések, valamint a pasztorális kihívások leírását követő 2.3 fejezet Vallás és politika címszó alatt kimondottan remek és tömör megfogalmazást ad arra, miként alakult a kettő kapcsolata. A nemzetközi és a hazai szakirodalmra támaszkodva az alábbi alaptípusokat különbözteti meg: politikai vallás, civil vallás, nemzet-vallás, illiberális kereszténydemokrácia és EU-vallás. Ez utóbbi kategória létjogosultságát az adja, hogy – amint „az uniós jogrendben jól kitapintható”–
bizonyos keresztény értékek „univerzális vagy európai normává válva beoltódtak az »e világi« uniós jogba. Az Európai Unió alapdokumentumai szekuláris jellegük miatt nem nevesítik a keresztény gyökereket, hanem általában csak Európa vallási örökségére utalnak, de „a keresztény értékek az uniós jog értéktartalmának immanens részét képezik.” (160. o.)
Külön említésre érdemes a magyar helyzet rövid, alapos és pregnáns elemzése (A vallás átpolitizálása Magyarországon). Az összegzéséből levont következtetés a könyv egyik legtanulságosabb megállapítása:
„A kereszténység radikális autonómiájából következik, hogy önmagát zárja ki minden e világi hatalomból, és minden világi hatalmi megnyilatkozást önmagából, nyitott viszont az együttműködésre a helyek és korok körülményei szerint.” (190.o.)
A kriterológiát tárgyaló harmadik rész rövid egyháztani bevezetés után az egyház hármas feladatát (hirdetés és tanúságtevés, liturgikus ünneplés és diakónia) mutatja be. A szerző szerint a II. Vatikáni Zsinat
„az Isten országáról szóló tanítását újra »egyháztani kulcsfogalommá« tette. A zsinati szövegekben Isten országa »mint a kereszténység központi eszméje és mint az egyházi igehirdetés feladata« jelenik meg. Ez a megközelítés fontos szerepet kapott a zsinat utáni felszabadítás teológiájában, de az európaiban továbbra is háttérbe szorult.” (230–231.o.)
Csakugyan igaznak látszik ez, ha csak bizonyos európai teológiai irányzatokra szorítkozunk vagy éppenséggel a magyarul elérhetőkre vetünk pillantást. Ugyanakkor számos európai teológus is megfogalmazta az „Isten országa” témájával kapcsolatos biblikus alapú megfontolásait (Hans Küng, Edward Schillebeecks, Walter Kasper, de még Joseph Ratzinger is). Ezen fő cél mellett további lehetséges és mellékcélokat sorol fel a szerző. Bizonyára meghökken sok magyar katolikus, amikor a lehetséges célok között a „Szabadság és szabadulás” témájával találkozik, pedig ez nagyon is szervesen illeszkedik mindahhoz, amire a hit megélése nyomán törekednünk kellene. Hogy az egyházon belül elkövetetett és elszenvedett visszaéléseket be kell vallani, a bántalmazottak mellé kell állni, segíteni életükben, alapvető feladat. E helyütt a szerző helyesen utal a különféle bántalmazások kezelésére.
A könyv tisztában van azzal, hogy „A fő célok meghatározása és kontextualizálása csak konkrét egyházban és közösségben, a körülmények és a feltételek alapos figyelembevételével lehetséges.” (266. o.) Példaként idézi a Passaui Egyházmegye Közel az Istenhez, közel az emberhez című lelkipásztori munkatervét. Valóban kár, hogy a jelenlegi passaui megyéspüspök megakadályozta az abban megfogalmazottak megvalósítását. A lehetséges és mellékcélok mellett nem feledkezhetünk meg arról – mutat rá a szerző –, hogy bizonyos esetekben célzavarok fogalmazódnak meg. Ezeket három okra vezeti vissza:
„a célmeghatározáshoz nem áll rendelkezésre elegendő információ, mert nem, vagy nem megfelelően történt a társadalmi helyzet elemezése. […] A célzavarok másik oka lehet, hogy túl sok információ és cél áll rendelkezésre. Az információk feldolgozásához és a célok meghatározásához bizonyos szociológiai, vallástudományi és pszichológiai ismertekre is szükség van. A célzavarok harmadik oka az intézmény és a cselekvők közötti rossz kommunikációban keresendő. A célzavar minden esetben identitászavart is jelent, amelynek elviselésére az érintettek különböző stratégiákat fejlesztenek ki, de hosszabb távon a személy és az intézmény torzulásához vezet.” (290–291.o.)
A kötet utolsó része praxeológiaként a vezetés, szervezet és reform kérdéskörét tárgyalja. Amerikai kutatásokra hivatkozva a kapcsolati hálók elemzése nyomán rámutat:
„Figyelemre méltó, hogy egy hálózaton belül mind az »erős«, mind a »gyenge« kapcsolatoknak jelentőségük van. … »[A] hatékony társadalmi koordináció (valamilyen ügy érdekében történő közös fellépés) nem a tagok közötti sűrű szövésű »erős« kapcsolatokból ered, hanem a ritkább »gyenge« kapcsolatokból. Ezek szerint az ügy szempontjából nem a közvetlen barátokkal ápolt szoros kapcsolatok az igazán fontosak: közvetlen barátaink általában ugyanazokat az embereket ismerik, mint mi, és ugyanazokkal az információkkal rendelkeznek. Új helyzetekben segítséget inkább távolabbi ismerősöktől kaphatunk, akik révén új információkhoz férhetünk hozzá. Az »erős« kapcsolatoknak döntő szerepük van egy-egy adott hálózat összetartásában, a hálózatok közötti hidakat viszont a kifelé mutató »gyenge« kapcsolatok teremtik meg. […] Az utóbbiak nélkül a hálózat túlságosan zárttá, belterjessé válhat, az újdonságok, innovációk nehezebben jutnak át a határán.« (315.o.)
A szerző természetesen nem zárkózhat el a szükséges reformok megvalósíthatóságának elemzése elől. A negyedik rész Összegzésének záró bekezdése (egyben a kötet zárszava is) jól mintázza az alapgondolatot:
„A közösség építése és vezetése, az egyház gyakorlati tevékenysége emberi kapcsolatok hálójában történik, amelyek a konfliktus és az együttműködés, az ellenszenv és a szimpátia, Viszály és Szeretet feszültségében léteznek. A kereszténység lényegi üzenete, hogy a Szeretet véglegesen legyőzheti a Viszályt, sőt ez már meg is történt Jézus személyében, aki visszavonhatatlanul és a végsőkig elkötelezte magát a Szeretetben. A Szeretet azonban nem szükségszerűség, nem is kényszer, hanem szabadon választható lehetőség, isteni ajánlat. Ha Isten úgy szeret minket, hogy egyszülött Fiát adta oda, akkor János apostol szerint nekünk is szeretnünk kell egymást. Erre a szeretetre kell törekedni az egyházban minden szinten, minden cél meghatározásakor és minden tevékenység során.” (349.o.)
A nagyon jól strukturált, jól követhető gondolatmenetre épített könyv mindazok számára alapvetésnek számíthat, akiknek fontos, hogy széles látókörű és mélyreható áttekintést kapjanak keresztény egyházak és a modern társadalom viszonyának legfontosabb kérdéseiről, és akik közösségeikben, egyházközségeikben, gyülekezeteikben egyfajta lelkipásztori munkaterv megalkotásán és megvalósításán, Isten országának építésén fáradoznak.